Szabályok két játékos részére

Az Aquaretto - játékszabály menüben leírtak vonatkoznak két játékos esetéra is, az alábbi kiegészítésekkel:

3 teljes fajt kell eltávolítani a játék elején. 3 teherautót kell az asztal közepére tenni, majd a kiválogatatott lapok közül az egyik teherautóra egy lefordított lapot, egy másik teherautóra pedig két, szintúgy lefordított lapot kell tenni.

Minden forduló alatt a játékosok csak egy olyan teherautót vihetnek el, amin van legalább egy képpel felfelé fekvő lap.

Megjegyzés: ha egy játékos elvisz egy teherautót, akkor csak a képpel felfelé lévő lapokat veszi le a kocsiról. A képpel lefelé fekvő lap a játék végéig a kocsin marad.
Ha mindkét játékos elvitt egy-egy teherautót, a fordulónak vége. A középen maradt teherautóról minden képpel felfelé lévő lapot el kell távolítani a játékból.

Taktikai tanácsok:

Ha valaki sok állatot rak a gyűjtőmedencébe, az – ugyanúgy, mint az istálló esetében – sok pont elvesztéséhez vezet.
Az a játékos, aki teherautót visz el, általában több lapot kap. Sőt, gyakran olyan lapot is, amire nincs szüksége.

Ahogy a lapokat a vízi állatkertbe helyezzük, meghatározza, hogy milyen nagy lehet egy adott medence, és hány állat fér el benne. Sokkal sikeresebb lehet az a játékos, aki előre eltervezi az helyek kihasználását, mint aki nem.

Minden állatlap csak egy pontot ér a játék végén. Tehát a munkások fontosak, mivel viszonylag sok bónuszpont jár utánuk.